[JTL 91] Önmegbocsátás: Az Élő Szó

 Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy ha szavak hallatán, gondolatára, olvasván reagálok magamban, az elmémben más szavakkal, érzésekkel, hangulatokkal: nem vagyok egy és egyenlő a szavakkal, azok saját életet élnek bennem, nélkülem, a helyemben, a nevemben.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy automatikus szóreakciók és érzésenergiák belül szavakra pont az ellentéte a kreativitásnak, az egyediségnek, s valójában azt jelzi, hogy egy szerves robot vagyok, agymosott, olyan értelemben, hogy bizonyos szavakkal bizonyos reakciókat lehet elérni bennem automatikusan, s ezt elfogadom, megengedem.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy jogot adjak arra, hogy szavakra belül reagáljak, megváltozzak, hangulatot váltsak, érzelmek gerjedjenek bennem, sosem realizálván/látván/megértvén, hogy ezáltal sosem vagyok állandó, stabil, hanem ki vagyok szolgáltatva annak, hogy milyen körülményeknek vagyok kitéve, az formálja tapasztalatom, reakcióim, hogy ki vagyok, mint tett.
Megbocsátom magamnak, hogy sosem jöttem rá, hogy valójában képes vagyok arra, hogy ne a szavak és azokra történő reakcióim határozzák meg ki vagyok, mit képviselek, hanem eldöntsem, miért állok ki, miképpen és azáltal definiáljam a szavakat, önmagam annak tudatában, hogy mi a legjobb nekem és mi a legjobb másoknak és a kettő egy és egyenlő.
Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam a szükségét annak, hogy megtisztítsam magam a szavakra rárakódott reakcióimtól, hogy újra egyként és egyenlőként a szavaim erővel teljenek, direktbe kifejezhessem magamat, anélkül, hogy befolyásolnának, megváltoztatnának, annak realizációjában, hogy aki valójában vagyok, az nyilvánvaló, tiszta, itt van és egyértelmű, ezért nem függ energiáktól, amiket szavakra reagálok, s ezáltal létezvén eggyé válok a szavakkal.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem értettem meg/realizáltam/jöjjek rá, hogy mit is jelent valójában az ÉLŐ SZÓ, az, amikor egy és egyenlő vagyok minden szóval, amit mondok, s ugyanazt teszem, a szón azt értem, ami, semmi mást, semmi automatizmus, semmi érzés, semmi hangulat és kifejezem magam szavak által, direktben itt, a fizikai valóságban, állandóan, konzisztensen és stabilitásban, aki valójában vagyok, az vagyok tegnap, ma, holnap, nem változó, individualizált kifejezése a mindenkiben egyenlően jelenlévó ÉLETESSZENCIA megnyilvánulásaként, mint minden, mint, egy, mint egyenlő itt, felelősségben, tettben és az élet elvét sosem figyelmen kívül hagyva, mint a gyakorlati útja annak, hogy “Mi a legjobb mindenkinek?”.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam mit jelent az, mi a következménye annak, mikor bizonyos szavak hallatán rossz érzések, hangulatok jönnek fel bennem, ezek mitől jönnek és a józan paraszti észt magában a rossz élményben való tapasztalásban elfelejtvén, nem használván meg sem nézem magamban, mire is és valójában miért reagálok negatív érzésekkel, hangulatokkal, s nem ébredvén tudatára a felelősségemnek, hogy ezt én saját magam, kizárólagosan saját magam fogadom el és engedem meg magamban, teremtvén magam egy rossz hangulatként megnyilvánulni, abban megmaradni.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam mit jelent a magyar nyelvben a “józan paraszti ész”, hogy úgy látni és nézni a dolgokat, ahogy vannak, a legegyszerűbb és leghatékonyabb okot és eredetet megtalálni, azt alkalmazni.

Megbocsátom magamnak, hogy amikor azt hallom, olvasom, gondolom, hogy “józan paraszti ész”, arra fókuszáljak, reagáljak, hogy “józan”, “paraszti”, “ész”, és nem rakván össze az egész kapcsolatot, hogy ez mire utal éppen akkor, mikor tapasztalom, ezzel is leleplezvén magam, hogy automatikus szókapcsolatok jönnek-mennek bennem bizonyos szavakra, melyekre reagálván figyelmem, jelenlétem elsuhan, széttöredezik, megszűnik, megértésem, felfogásom korlátozódik, saját definícióim, emlékeim, asszociációim által megszűrődik, megváltozik, melynek során önnös önérdekem szerint csak azt hallom meg, amit képesnek tartok vagy akarok meghallani.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy az emberi valóság építőtéglái a szavak, melyek jelentésében ha nem egyeznek meg emberek, nem állapodnak meg, bábeli zűrzavar, káosz és konfliktus az eredmény.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy melyek azok a szavak, melyek által a személyiségem, énem, karakterem építőalappillérei felépülnek és azoknak milyen kapcsolata van más szavakkal, milyen automatikus asszociációk, képek, emlékek jönnek fel, melyek által definiálom, újra- és újrateremtem azt akinek képzelem magam lenni, ezáltal sosem vagyok a valóságban, hanem egy belső virtualizált interpretáció, egy személyes érdek alapján, az elmém gondolatai, érzései, érzelmei, hangulatai, emlékei, képei, vágyai, félelmei által fogom fel a fizikai valóságot és benne más lényeket körülöttem.

Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak tudatára ébredni, hogy a bennem lévő kapcsolatok, melyekben részt veszek, fogadom el magamat, mint és aként: az a saját felelősségem és korlátom, személyes ön-őszintétlenségem, félelmem és börtönöm megnyilvánulása, mely egy és egyenlő kapcsolatban ál a külső világomban részt vevő kapcsolataimmal.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam azt, hogy ki vagyok itt és most, a szavakként és a szavak által, amikkel felfogom a valóságom és részt veszek benne.

Megbocsátom magamnak, hogy nem vettem észre, mikor kelnek a szavak életre bennem és önmaguktól megnyilvánulnak általam, anélkül, hogy a tudatába lennék, anélkül, hogy realizálnám, ilyenkor nem én létezem, hanem a szavak, amik tőlem elkülönülten kifejeződnek.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy az emberi testem egy szavak által programozható szerves robot, azt rezonálja, azt fejezi ki, azzá válik fizikailag, amilyen szavakat elfogadok és megengedek magamban, azáltal, ahogyan és amiképpen reagálok rájuk.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem jöttem rá arra, hogy a szavakkal úgy is lehet bánni, hogy nem belső energetikai, gondolati, érzelmi, hangulati, asszociációs, emléki, vágyi, félelmi reakciókkal manipulálok, hanem direkt, fizikai hang kifejezésként egyként és egyenlően velem, azzal, aki vagyok, mint az Élő Szó.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak félni bizonyos dolgoktól, melyek nem állnak összefüggésben direkt, fizikai veszéllyel, amelyeket valóban érdemes félni, különben ártás, halál a következmény; hanem azoktól a dolgoktól, amiket belül reagálok, mint szavak általi reakciók, képek, gondolatok, érzések, hangulatok, amelyek arra utalnak, sugallnak, irányítanak, hogy féljek és azt összekapcsoljam, asszociáljam, automatikusan jogot adván az elmének arra, hogy szavak által félelmet érezzek, nem realizálván, hogy pusztán az elmém mozog ilyenkor, s én valójában, mint élet nem létezem, megálltam, megdermedtem és megszűntem, mint Élő szó, mint hang kifejezése annak, aki valójában vagyok, pusztán az elmében és elmeként létezem, mint energia, aminek a kiindulópontja az elveszítéstől, a változástól való félelem, ami szintén energia, nem fizikai, nem élet.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek, hogy félelemben éljek, anélkül, hogy józan paraszti észt alkalmazván megvizsgálván mitől félek, miért félek, mi a gyakorlati útja annak, hogy megszűnjön a félelem érzése, és azt meg is tenni, még ha sokáig is tart.
Megbocsátom magamnak, hogy kompromisszumot kössek magamban bizonyos félelmet elfogadván, hogy elkerüljek más félelemmel való szembesülést, annak tárgyának való megnyilvánulását.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy amit gondolok, mint szavak, az a múlt, a belső visszacsatolási rendszer, ami, mint a saját elmém gondolatok, érzelmek, hangulatok formájában eltárolja, ismétli mindazt, amivel elfogadtam eggyé és egyenlővé válni, mint energia, az elveszítéstől, a változástól való félelemben, ami szintén csak energia.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy energiaként definiáltam magam, mint reakciók szavakra, élményekre, melyek által definiálom magam élőként, holott az energia, mint elme mozgása a bizonyíték arra, hogy abban a pillanatban, amikor ezt elfogadom, részt veszek benne: nem élek, nem vagyok direkt, fizikai kifejezés.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy az Egység és Egyenlőség, mint alapelv létezem mindig, minden körülmények között, melyben folyton azt tapasztalom, amivel elfogadom magam lenni, mint energia, mint félelem, mint elme, mint az eredménye és következménye annak, hogy nem vagyok abszolút őszinte magammal, hogy beismerjem, ez nem élet, ez csak tudat.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam magamnak, hogy a tudatot definiáljam életnek, a tudatát annak, hogy most tapasztalom magam és az energiát valamiképpen, önmagam és az energia kapcsolatát, önmagam és az általam -energia által- felfogott valóságom, és eként annak tudomását, amiképp és akiként tapasztalom, definiálom, cselekszem magam definiáljam úgy, mint aki vagyok.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam a szó jelentését, hogy “tudat”, mint tudatosság, mint tudás, mint információ, s nem, mint élet, ezáltal csak tudatom magammal folyton, hogy élek, miközben a valóság az, hogy tudatként nem élek, csak átverem magam azzal és aként, amit én életnek nevezek, közelítvén, szimulálván, megközelítvén azt, ahogy úgy tudom, mi az élet és ahhoz ragaszkodom, azt védem, azt nevelem, és ezt az energia-szó-reakció-kapcsolat-definíció-halmazt, ami automatikusan reagál, cselekszik, hívjam ÉN-nek, mint az ÉLETem, holott az egész szemenszedett hazugság, mely feltételekhez kötött, befolyásolható, megváltoztatható, limitált, állandóan változó és sosem realizálván azt, hogy csakis addig létezik, amíg a fizikai testem, az élet, a valóság mozog, él, s amint az megáll, meghal, elmúlik, minden tudás, tudat, információ és energia végérvényesen megszűnik.

Megbocsátom magamnak, hogy azt gondolom, hogy ha azt gondolom, hogy gondolkodom, tehát vagyok, akkor vagyok, s nem realizálván azt, hogy amikor gondolkodom, valójában nem vagyok, minthogy a gondolat maga az elkülönülésem az élettől, mint bizonyíték arra, hogy nem vagyok jelen, nem vagyok itt, nem vagyok egy és egyenlő ebben a pillanatban a fizikai valósággal, ami folyton jelen van, ami állandó, ami az élet.

Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak realizálni, hogy minden szó, függetlenül attól, hogy kimondott, vagy csak gondolt, elfolytott, leírt vagy emlékből felidézett: létrejött, általam, amiért felelős vagyok tértől és időtől függetlenül, amivel részt veszek a valóságban, mint teremtő, mint teremtés, mint teremtmény, függetlenül attól, hogy tudatában vagyok-e vagy sem, amivel befolyásolok és formálok mindent, ami itt van, mint lét.

Megbocsátom magamnak, hogy nem jöttem rá magamtól, nem engedtem meg magamnak realizálni, ráébredni, hogy az egyetlen módja annak, hogy az legyek, aki valójában vagyok, mint az Élet, hogy meghaladok, elengedek, kitörlök minden energiát, amivel azonosultam, amivel kapcsolatba kerülvén megengedtem, hogy befolyásoljon, meghatározzon, irányítson, mint elkülönültségben tapasztalván bármit is ebben a létben magamtól, amiért ezáltal azt a kifogást voltam képes magamévá tenni, hogy valamiért is, ami ebben a létben történik nem lennék felelős érte.

Realizálom, hogy attól, hogy a saját önmegvalósítási folyamatomban vagyok, melyben saját magam sorsáért felelek, ugyanúgy a folyamatom része felismerni, tisztelni és megvalósítani az egyenlőséget a fizikai világban Minden Élet tiszteleteként, támogatásaként annak a formájában, hogy “azt add, amit kapni szeretnél”, mint a gyakorlati egyenlőség, aki valójában vagyok, itt a földön s ennek, mint az Élő Szó megnyilvánulásaként megfogadom, hogy

semennyivel sem tűrök és fogadok el kevesebbet, mint aki valójában, mint Élet vagyok és ezt az alapelvet alkalmazom feltétel nélkül magamra és másokra is anélkül, hogy bárki mást hibáztassak vagy felelőssé tegyek, minthogy realizáljam, mindaz, amire reagálok, mint energia, én, csakis én vagyok felelős érte, amit megértek, leírok, megbocsátok és elengedek, gyakorlatban meghaladok, kitörlök és eként mutatok példát saját magam és mások számára, mint az Élő Szó egységben és egyenlőségben azzal az alapelvvel, hogy a legjobb számomra az, ami mindenki számára a legjobb.

folyt.köv

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s