Ön-őszinteség, mint ön-megbocsátás, mint ITT vagyok.

Legnagyobb bátorság: önmagam lenni mindig és ezt nem csak látni, hanem ezt be is bizonyítani magamnak – egyszerűen pillanatról pillanatra – s addig bizonyítani, amíg állandó nem vagyok – állandóan én – nem kevesebb, nem több, mint aki valóban vagyok.

Itt vagyok – ez nem az elhelyezkedésem, ez az, hogy ki is vagyok valójában.

Én ITT vagyok.

Egy és egyenlő vagyok magammal. Józan ész.
Hogy lehetnék nem egy azzal, aki vagyok? Ez nem egy feltétel, ez nem egy választás, az, hogy Én én vagyok. Ez az örök megváltozhatatlan tény. Elfogadni magam. Én én vagyok.

Mindig egyenlő vagyok azzal, amivé váltam éppen. Mivel vagyok éppen egyenlő – azzal ami ITT van – ami itt van, az vagyok én. S a kérdés jogos? Valóban az vagyok, aki éppen most ITT vagyok? Specifikusan minden egyes rezdülésem, a pillanatom, a perceim, a napom, az éveim. Ez vagyok éppen most. Ezzel vagyok egy és egyenlő.
Ez nem egy választás, ez egy tény. Ez a józan ész.
Ezt lehet elfogadni, és lehet nem elfogadni. Ezzel lehet szembenézni és ezt lehet kerülni.
Ez mind választás kérdése, és ez az intimitás. Ez az intimitás az ami valójában én vagyok. Ez az az intimitás, amivel éppen egy és egyenlő vagyok mutatja, hogy ki is vagyok valójában – mert az tény, hogy minden pillanat egy választás. De nézzük csak meg ezt az intimitást-választást. Azt nem választom, hogy ki vagyok, legfeljebb elfogadom, vagy elfojtom, tagadom vagy átölelem, titkolom vagy hírdetem, de én én vagyok.
És ez az intimitás az ami lehetővé teszi azt, hogy meglássam, hogy ki vagyok valójában – hogy az amivel ITT most éppen egy és egyenlővé váltam – az, amilyen helyzetben vagyok, az tényleg én vagyok?
Az tényleg én vagyok az örökkévalóságig?

Ez az az intimitás, amely megszüli a választást, hogy akarom e megismerni magam, akarok-e annyira intim lenni magammal, hogy merjek abszolút őszinte lenni saját magamhoz minden egyes pillanatban?
Jelentsen ez akármit, hisz ha eléggé intim kapcsolatban vagyok magammal, akkor lehetek annyira őszinte magamhoz, hogy realizálom, ha nem vagyok őszinte magammal akár egyetlen egy pillanatban is – akkor az igazából nem én vagyok.
Akkor megengedem magamnak a választást, hogy ne legyek az aki valójában vagyok – abszolút ön-őszinteség a pillanatban, mindig ITT.
Miért ITT? Mert nem lehetek őszinte a múltban, nem lehetek őszinte a jövőben – az már megtörtént, vagy még nem történt meg, az most ITT sincs – és ÉN ITT VAGYOK.
Tehát ha nem vagyok itt – nem vagyok önmagam – ha nem a pillanat vagyok, mint abszolút őszinteség, ITT – akkor nem is én vagyok – akkor nem vagyok őszinte magamhoz – hazudok magamnak. Miért? Tán csak nem félelem?

FÉL ELEM

A MÁSIK FELEM – amivel nem merek őszintén szembe nézni – pedig az is én vagyok – de elkülönültem – és én is fél elem vagyok, meg a másik is fél.

És a pillanat, ami mindig ITT van, amiben ITT vagyok –

ez a két fél elem egységesítése az egységben és egyenlőségben.

Egységben és egyenlőségben azzal, amit elfogadtam és megengedtem.
Egységben és egyenlőségben aként, amivé elfőgadtam és megengedtem, hogy váljak.

Ha fél elem az, ami ITT van, akkor az. Ha az abszolút ön-őszinteség, mint a PILLANAT – akkor azzal.

Érdekes megfigyelés, hogy amit ITT tapasztalunk, az keletkezett, volt kezdete –
el fog múlni, van vége – de az ITT az marad. Mert mi ITT vagyunk.
Mi az ITT vagyunk. Egységben és egyenlőségben.

Tehát ez nem az ITT vagyok, mint önmegvalósítás, az mindig ITT VAN, mert az vagyunk, egytől egyig, mind egyként és egyenlőként.
És ha én az ITT vagyok, akkor ez az ön-őszinteség, ön-intimitás nem is választás – inkább nevezhetjük elkerülhetetlennek. Ki-ki meddig kerülgeti, az más tészta, ön-őszinteség kérdése.

De hogy tudnám megbocsátani magamnak azt, hogy nem vagyok őszinte saját magamhoz? Egyszerűen: ITT. Itt épp ami van, és ön-őszinteségemben rájöttem, hogy én nem is az vagyok, amivel most éppen ITT egy és egyenlővé váltam: az az amit megbocsátok magamnak – kinek másnak, mint saját magamnak: azt, hogy nem voltam őszinte magammal, azt magamnak bocsátom meg, nem?

Ezért megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy ne legyek őszinte magammal.

És ezt ki is mondom – mert úgy rezeg a hang, a hang vagyok, a szó maga, amit mondok vagyok – és ha őszintén mondom a szót – az Élő szó vagyok – maga az ÉLET – és eképpen megbocsátom magamnak.
És kiemelem, hogy “elfogadtam” és “megengedtem”, mert mindezt én tettem, én fogadtam el, hogy í]y lett, és én engedtem meg magamnak, hogy ez lett most ITT, ami van.

Itt kezdődik az ön-intimitás – az ön-őszinteség, az ITT levés – az emberek nincsenek ITT – az van itt, aki őszinte magához annyira, hogy merjen annyira intim lenni magához, hogy meglássa: mi ITT vagyunk. Mi ez az ITT vagyunk.
És ha ez nincs megélve, ha a szavaink nem eképpen élnek – az ön-őszintétlenség, az nem is az, akik valójában vagyunk.
És ezért az ön-őszinteség önmegbocsátás. És az önmegbocsátás önintimitás, és az ön-intimitás az ITT levés, és az ITT levés az önmegvalósítás.

(folyt köv)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s