Félelem, információ önmegbocsátás

Megbocsátom magamnak, hogy még mindig fosok.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek és a félelem mint fosási inger jelentkezik.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a solar plexusomban az emékek feljövésekor még mindig van ez a meleg libabőröző érzés, ami csak félelem. Félelem attól, hogy szembenézek magammal.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogatam és megengedtem magamnak, hogy a drogos emlékeimről írván azok előjővén a félelem is megnyilvánuljon, de kódolt formában, mint bizsergés a törzsemben, mint lekódolt gondolat információs rendszerek. Ezek nem én vagyok. Ezeket megbocsátom magamnak.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy élveztem, ahogy ezek az érzések áramoltak a testemben, teljesen determinálván, teljesen befolyásolván, teljesen függvén rajtuk.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy annyira gyönyörteljesnek érezzem ezeket, mint az orgazmus – nem realizálván hogy ezzel teljesen rabjává és szolgájává válok.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy nagymértékben kifejlesszem az ön-őszintétlenséget azzal kapcsolatban, hogy apró mozdulatokra lebontván azt élveztem, ahogy az érzés mozog a testemben – ami pusztán információ, adat a múltamból, lekódolt félelem, mely fogva tart, befolyásol és irányít. Kitörlöm. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy ahogy írom ezt, hogy kitörlöm, fájdalmat érzek a csípőmben. Kitörlöm.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam magamnak, hogy ne legyek tudatában az érzéseknek, csak annyira, hogy azok pusztán egy bizsergő, energia-adatáramlat, melyek nem én vagyok. Kitörlöm.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy az elmém és ez az egész érzés-bizsergés elkülönítsen – így elkülönítsem magam – az egység és egyenlőség határtalan örök tapasztalásából, mint az élet, mint a légzés.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy az elmémmel foglalkozva, az elmében léve a légzésről elfeledkeztem… pedig az az élet, az a kulcs. A légzés a kulcs.

Megbocsátom magamnak, hogy a gyönyört elkülönítettem magamtól, ezért feltételessé vált. Gyönyör vagyok. Feltétel nélkül. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a gyönyört ezekhez az érzésekhez kötöttem, amik a törzsemben járkáltak. Ezek nem én vagyok. Kitörlöm.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elnyomjam magam, hogy ne kelljen szembenézzek a félelmeimmel, amik végsősoron én magam, csak még nem ébredtem tudatára.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elhiggyem, magam elől el tudok menekülni.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy ne akarjak szembenézni magammal.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem azt, hogy féljek attól, hogy megszűnök.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, azt, hogy féljek a félelmemtől, ami végsősoron csak információ. A félelem nem én vagyok. Élet vagyok. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elkülönüljek saját magamtól.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy annyira féljek magamtól, hogy a sok félelem, mint sok információ, mint az elme, a lényem legbelső mélyéig befolyásolt, annyira, hogy képtelen legyek visszaemlékezni arra, mik is voltak ezek a félelmek, és most csak az eredményüket tapasztalom.

Megbocsátom magamnak, hogy elme tudat rendszerré váltam. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy programozható legyek. Most deprogramozom magam. Élet vagyok, nincs szükségem több programra, nincs szükségem magamat programként tapasztalni. A programmá, amivé váltam, leállítom. A program, ami az elmém, ami az én lenyomatom, amibe beleragadtam, ami mögé elbújtam, amivel elkülönültem saját magamtól, mint az egység és egyenlőség: LEÁLL. Leállok, mint elme. Leállok, mint teremtés, leállok, mint program. Nincs más út, nem érdekel más út, nem vagyok hajlandó ebben megváltozni, amíg ez nincs teljesen véghezvíve, amíg teljesen és végérvényesen le nem állt az elme. Mert én nem az elme vagyok, az elmém a saját csapdám.

Nem vágyok másra, mint magam lenni az egység és egyenlőség, én, mint én, a légzés, mint az élet, mindennel és mindenkivel egy és egyenlő.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam azt, hogy az egység és egyenlőség az alapelv, csak önőszintétlenségemben nem mertem ezt megtapasztalni, mert az elmében az elmévé váltam, amelyben, mint adat, információ létezem, és féltem attól, hogy amint az egység és egyenlőség megtapasztalása megtörténik, befolyásolódnék, meghatározódnék, elvesznék az által, amit tapasztalok – nem realizálván, hogy én én vagyok, mely örök és sebezhetetlen – nem realizálván, hogy az elme az, mely befolyásolódik, az az, amely nem létezik adat és információ mozgás nélkül,– így az elmévé válván az elme félt attól, hogy az amit, most markol, az elveszne azáltal ha mindenné válna, mint egyenlő és egy. Ez a félelem nem én vagyok, kitörlöm.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s