Elfelejtettem leírni

ezzel az álmommal kapcsolatban:

Pedig fontos …este, ahogy a lakótársam visszatért vidékről, meséltem neki az álmomról a szobájában…Amikor úgy keltem fel, hogy nem mint gondolat -két napja-, volt egy furcsa dolog…amikor kinyitottam a szemem és egy képet láttam, amint az arcom a saját nyálamban a fekete pokrócomon. De nem, mint benne, hanem mint a kép mögött léteztem, de mégis, mint a kép..És ahogy a képre fókuszáltam, azzá váltam..a nyálam, ami nedves volt és egybefolyt az arcommal, a számmal, a pokróccal. A kép voltam, a test képe, és a testemre fókuszáltam, kb abból a perspektívából, mint ahogy a fejemről nézek le a mellkasomra. És átlátszó volt! Egy kép volt az egész, és benne apró kis rendszerek lebegtek a vákuumban, s azok az apró kis rendszerek határozzák meg azt, hogy most mivel azonosulok, ki vagyok, mi…
Hitler élményeihez tudnám hasonlítani, de mégis más, nem csak egy élmény, hanem ezek a szavak, amiket írok azt éltem meg, mint a szavak, nem többet, nem kevesebbet.
Tehát a Szerkezeti rezonanciát fordítom, hogy specifikusan tudjam látni, mivé váltam, s hogy az önmegbocsátást mire fókuszáljam, hogy el tudjam engedni önmagam rendszereit – ezek az elsődleges okok, amiért nem tudok lélegezni. Apropó légzés.
A légzés lenni…ahogy lélegeztem, a légzés voltam, a légzésem voltam ami az egész testem volt egyszerre, egyértelmű és egy. Tulajdonképpen ez az a légzés, mely vezeti a jelenem.
De aztán ahogy felkeltem, megijedtem, s attól, hogy ez az, ez az a légzés, amihez ragaszkodni kell. Pedig NEM! Ahogy ragaszkodtam a légzéshez, ragaszkodni kezdtem a rendszerekhez bennem, az elmém kezdett lassan felébredni..Kinyitottam az ablakot, hogy minél jobb, minél frissebb levegőt kapjak, hogy a légzésemmel való egyesülésem ne tűnjön el. Kihajoltam és mélyen beszívtam a levegőt, s közben intenzíven lélegeztem, de ez a ló másik oldala, most már látom, ez a félelmem– ragaszkodás – s egy idő után úgy éreztem széthasad a tüdőm ettől, meg a téli hajnal hidegétől és majdnem egész nap fájt a tüdőm, a testem gyengébb volt,s egész nap zenéltünk egy barátommal, s mikor csak elment és lefeküdtem fürdés után “pihenni”, akkor realizáltam ezt, hogy félelem volt…Tehát mikor ott lógtam kinnt az ablakon, egyszerűen a fájdalomtól, a manifesztált félelemtől indult be az elmém, a függőségem eszméletlen módon kiterjedt erre az elmére.
Elkezdtem a gitáron való gyakorlatokat összefűzni a hangosan kimondott önmegbocsátással együtt, mert cselekedni félek, a cselekedeteim közben a légzésem felületes, háttérbe szorul és ráadásul el is felejtem, és ez bukás. Tehát cselekszem s közben lélegzek.
De a lélegzés is furcsa, mert a légzés lenni, anélkül, hogy konkretizálnám ezt az elmében…vagyis hát addig ez történik, amíg van bennem rendszer…
Nevetséges, mennyire rabja voltam azoknak a “misztikus élményeknek”, melyeket anno tapasztaltam “meditáció,drogok, szex” közben, s semmi közük nem volt ahhoz, hogy ki is vagyok valójában, mint az élet, mint a légzés, mint én mint egy és mint egyenlő.
Köszi,tala.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s